Tavalyi évhez hasonlóan, 2013-ban is egy magyar amatőrcsillagász lett a Brit Királyi Csillagvizsgáló és a Sky At Night magazin asztrofotós pályázatán az egyik kategóriában nyertes. Ennek kapcsán készítettünk egy interjút a kép készítőjével, Francsics Lászlóval, melyből kiderül milyen izgalmas kutatómunka előzte meg a felvétel elkészítését.
Brit Királyi Csillagvizsgáló által meghirdetett "Az év asztrofotósa 2013" pályázat Robottávcsöves kategóriájának első díját nyerted meg, mégpedig az amatőrcsillagászok által meglehetősen "agyonfotózott" célpontról, az Orion-ködről készített felvétellel. Mi volt az oka, hogy ezzel a képpel pályáztál, és nem valami kisebb, amatőrtávcsővel kevéssé elérhető objektummal?
Tulajdonképpen több képpel pályáztam, sőt, ha jól emlékszem, ki is merítettem a keretet. 5 képet küldtem be a robottávcső kategóriába és bevallom, közülük nem ezt tartottam a legesélyesebbnek. Ezt választották mégis, talán azért, mert ez volt a legtisztább feldolgozású, a legkiérleltebb és legegységesebb az öt közül. A számomra. A kép üzenete amúgy nem feltétlenül az Orion-köd szépsége, hanem a bolygókeletkezés, azaz a világunk "teremtődése" volt. Néhány éve bukkantam olyan amatőr asztrofotóra, ahol a Trapézium régiójában egy konkrét, a Hubble űrtávcső felvételén is jól azonosítható protoplanetáris korong, azaz csillag körüli sötét, "bolygó-bölcső" porgyűrű nyoma volt azonosítható. Ez felvillanyozott, így nekiláttam a számításnak, hogy ez a - valljuk be - saját távcsövem számára elérhetetlenül aprócska jelenség hogyan is örökíthető meg pontosan. Kísérleteimet ez a felvétel zárta. És ha már a Trapézium ilyen szépséges helyen lakozik, igyekeztem pontot tenni az Orion-feldolgozásaim hosszú sorára is. A bolygótémát amúgy Királyi Csillagvizsgálónak is jeleztem, a zsűri pedig vette a lapot. Jóllehet, őket inkább az fogta meg igazán, hogy két rendkívül különböző paraméterekkel rendelkező távcsővel készült nyersanyagból raktam össze a végső képet.
Mennyi időt vett igénybe a kategória-győztes felvétel elkészítése?
Hűha, elsőre azt mondanám 10 percet :) : két perc volt, amíg a robottávcső a célra fordult, fókuszált, pozíciót ellenőrzött; majd 5+1 perc és 6x20 másodperc volt az exponálás ideje. Ez azonban csak a luminance, azaz a fényességréteg robottávcsöves készítésének ideje volt. A felvételt néhány hét múlva pár este alatt dolgoztam fel és illesztettem össze a saját távcsövemmel és DSLR fényképezőgépemmel korábban elkészített RGB képpel. (Az eljárás lényege, hogy a robottávcsövel készült fekete-fehér felvételt "kiszínezzük" a saját műszerrel készült színes felvétel színeivel. ? szerk) Tehát viszonylag gyorsan végeztem vele. De azt ne feledjük, hogy ez a gyorsaság csak a "kakas" effektus miatt volt lehetséges.
Kifejtenéd ezt bővebben?
A történet ugye arról szól, hogy a kínai császár egy kakas-festményt rendel meg a legjobb kínai festőtől. A festő elfogadja a felkérést és elvonul alkotni. Egy év múlva a császár felkeresi a festőt, hogy hogy áll a kép, de az még nincsen kész, és a festő haladékot kér. Ez történik a következő évben is, majd azután is. Az ötödik évben a császár már türelmetlen és követeli a képet, vagy a semmittevő festő fejét, aki ekkor már csak fél óra haladékért könyörög, majd annak leteltekor láss csodát, a világ legszebb kakasfestményével áll elő. Az értetlenkedő császárt ezek után bevezeti a műtermébe, ahol ezrével állnak a kakasrészleteket és kakasokat ábrázoló képek és vázlatok... 5 éven át tanulta, hogy megfesthesse a tökéletes kakast. Valahogy én is így voltam ezzel. Az Orion-ködöt 10 éve majd? minden évben lefotóztam. Igyekeztem mindig egy kicsit jobban. Új technikákkal, új trükkökkel. Tulajdonképpen egyszerűen legyőzhetetlen vágyat éreztem, hogy miközben más izgalmas objektumokra tetemes energiát és időt fordítok, az Oriont újra és újra célba vegyem és még tovább boncolgassam izgalmas részleteit.
Amikor a figyelmembe került a bolygókeletkezés témája, nagytávcsövek után kezdtem kutatni. Terveztem, hogy Szitkay Gábort megkeresem mivel rendelkezik egy 40 cm-es newton távcsővel, de végül Csukovics Tibor 30 centisén, 1500 mm-es fókusz mellett sikerült először elcsíptem egy parányi proplyd néhány pixel méretű nyomát. Na és eddigre megfogalmazódott bennem a cél, a "nagy Orion fotó" terve is. Az utóbbi egy-másfél évben tudatosan áttanulmányoztam a Hubble és más nagytávcsövek, illetve infravörös távcsövek felvételeit. Végignéztem a jelentős munkásságú nemzetközi amatőrők Orion-munkáit. Elemeztem a hibáikat, megpróbáltam megérteni a képfeldolgozás buktatóit.
A császár, vagyis idő az egyik pillanatról a másikra jött el. A fotóé és a fejvesztésé is. Lóránd 2012-es sikere elhozta a megmérettetés előszelét. Közben ráleltem jó ég alatti, nagykapacitású robottávcsövekre. Mondanom sem kell: itt is futottam egy kört az Itelescope műszerein, mire kisütöttem, melyikkel kell fotózni az igazán értékelhető eredményért. A választás egy 0.5 m-es távcsőre esett. Ekkor már terveztem, hogy a képnek készen kell lennie a 2013-as greenwich-i pályázatra.
Emlékszem, hogy nagyjából 10 év után, idén, február 11-én elégedetten álltam fel a monitor elől. Ez most olyan romantikusan hangzik, de akkor tényleg azt éreztem, hogy több Oriont nem fotózok már. Sőt egy pillanatra azt is éreztem, hogy többet egyáltalán nem fogok asztrofotózni sem. Persze azóta ez az érzés elmúlt. :)
A kérdésre visszatérve azt mondhatom, hogy 10 éven át készült a kép. A konkrét fotonokat pedig 2 év alatt gyűjtöttem össze.
Rendszeresen települsz ki a saját felszereléseddel sötét ég alá, mely egyfajta "feelinget" kölcsönöz az észleléseknek: gondolok itt arra, hogy össze kell szerelni a távcsövet, kamerát, pólusra kell állni stb, ellenben egy robottávcsőnél az ember a monitor előtt ül és "csak" nyomkodja a gombokat. Mennyiben más érzés robottávcsövel dolgozni, mik azok a nehézségek amik felmerülnek ez esetben míg a kitelepülés során nem?
Bárcsak azt élhetném át, ahogy kisétálok az ausztrál távcső mellé a déli égbolt Tejútja alá, és ott csak nyomkodhatom a gombokat... A monitor előtt rettenetesen hiányoznak a fizikai élmények, és mindezek helyett azt tapasztalhatom, hogy ott sem klappol minden, de ez persze csak a távcsőidő lejárta után derül ki. Bemozdul, életlen, elhúz, a legprofibb robottávcsöveknél sem ismeretlen fogalmak, csak éppen ott odamenni sem tudok, hogy megoldjam a problémát, amit valószínűleg nem is tudnék megoldani. Szóval van egy adag magatehetetlenség érzés bennem ilyenkor. Persze szereznek a robotok feledhetetlen élményeket is. Felgörbézni a frissiben letöltött 16 bites állományt, amiből lélegzetelállító részletek bukkanhatnak elő, az szinte olyan, mint amikor valaki először néz távcsőbe. Minden alkalommal feledhetetlen.
Mi motivált abban, hogy asztrofotózással kezdj el foglalkozni?
Egy gimnazista barátom rángatott bele az Ő saját távcsöves terveibe, én akkor pedig már fotóztam, persze csak a Föld felszínét. Ezt a két dolgot raktuk bele a közös levesbe és főztök a ki a közös asztrofotózásunkat. Lett belőle filmre fotózott Mars például. Hát, nem éppen egy hatékony módszer, de a Syrtis Major mégiscsak nyomott hagyott. Tulajdonképpen jókora nyomot, éppen egy Orion-ködnyit.
Tudomásom szerint nem az asztrofotózás kapcsán kezdtél el foglalkozni fotográfiával. Milyen kapcsolatod volt a fotózással és ez mennyiben segítette az asztrofotós munkádat?
Így van, a két dolog párhuzamosan futott. Ha jól emlékszem fotózni '98-ban, asztrofotózni 2003-ban kezdem el. Tulajdonképpen az motivált, hogy valamiféle produktumot akartam a csillagos égből kifacsarni, és erre a fotográfia bizonyult a legalkalmasabb eszköznek. Érdekes, hogy amúgy a két tevékenység nálam teljesen különvált, és egyik sem nyomta el a másikat. Fotós eredményeimet asztrofotós tevékenységemmel párhuzamosan szereztem, valójában sokkal több sikerrel, mint ahogy az asztrofotózásban jeleskedtem, ami valljuk be, rettenetesen sok időt emésztett fel. Közben végig az motoszkált a fejemben, hogy ha valamelyiket elhagyom, akkor a másikat érdemben tudnám végezni, de ehelyett egyiket sem végeztem érdemben... És ha hiszitek, ha nem, ez ma is így van.
Civil életben mivel foglalkozol?
Építészkedem, aminél időrablóbb dolog nincsen a világon. A diplomám megszerzése után elvégeztem az Építészeti Doktori Iskolát a BME-n, ahol az életemet és gondolkodásomat is meghatározó élmények érték. Persze minden minket érő dolog hatással van ránk, de a doktori iskola különösen ilyen volt. Dolgok értelmét és összefüggéseit kellett minduntalan megfejteni, aminek elég sok hozadéka volt az életemre nézve. Sok más dolog mellett például valahol eközben kattant be, hogy a csillagászati képekről írni is lehet, sőt az íráson, azaz kommunikáción keresztül el lehet őket helyezni a világ nagy rendszerében és az emberek fejében is.
Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
Ajánló: Francsics László adatlapja és Francsics László honlapja
