Bolygófotózás a gyakorlatban

• Távcső: Minél nagyobb a távcső átmérője, annál jobb a felbontóképessége, tehát - elméletileg - annél több részletet megörökíthetünk a bolygókból. Egy 15-20 cm-es newton verhetetlen ár/teljesítmény arányú műszert jelent.
• Mechanika: bolygófotózás során általában 1-2 perc hosszúságú videókat készítünk, tehát olyan mechanika kell ami egyrészt a tubust stabilan tartja, másrészt képes legalább ennyi ideig a kamera látómezejében tartani a bolygót, lehetőleg minél kisebb elmozdulással. Nem szükséges GOTO, elég lehet akár sima egymotoros vezérlésű mechanika is, ha jól pólusra állunk vele.
• CCD kamera: ez lehet a Magyarországon igen népszerű Scopium bolygókamera vagy a szintén népszerű SPC900NC, illetve ma már szinte bármilyen más bolygózásra fejlesztett kamera is kapható (határ a csillagos ég, árban is)
• Fókusznyújtók: különböző barlow lencsék a megfelelő fókuszhossz megtalálásához (ezzel "nagyítunk")
• Laptop, amivel rögzítjük a kamera által közvetített anyagot
• Tiszta, lehetőleg remegésmentes stabil légkör! (sajnos erre nincs ráhatásunk)

Én az alábbi felszerelést használtam, a cikkben szereplő felvételek is ezzel készültek:

• Távcső: SkyWatcher 150/750 illetve 200/1000 newton
• Mechanika: SkyWatcher EQ-5 Pro goto mechanika
• Kamera: Scopium Hold- és bolygókamera
• Barlow: 1.5x, 2x, 2.5x, 3x plusz 5-8-12 cm hosszú toldatok a barlow lencsékbe, melyekkel a fókuszt tovább tudjuk nyújtani. Toldatokkal a kamera távolabb kerül a barlow lencsétől, ezáltal annak nyújtása is megnő. Ezeknek a toldatoknak használatát sokan alulbecsülik, de tapasztalatom szerint rendkívül hasznosak. Egyrészről nem rontják a képet, mivel nincs bennük optika, másrészről az ideális fókusz sok esetben két barlow kombinációja között van és ekkor a toldatokkal lehet a nyújtást növelni. (Az 1.5x barlow az a 2x barlow-ból származik mivel annak lecsavarható a vége és ilyenkor csak 1.5x a fókusznyújtás.)

Felvétel rögzítése

A felvételek rögzítéséhez én az AMCAP nevű programot használom, de van még pár más kiváló program is (pl. SharpCap). Általában 60-120 másodpercnyi anyagot rögzítek, ez 1800-3600 képkockát jelent, és mivel a Scopium raw formátumban vesz fel, ez méretileg kb. 1-2 GB-os videót jelent. Egy este alatt általában 8-10 ilyen videót készítek (majd utólag derül ki, hogy melyik lett a legjobb), szóval legyen tárhelyünk mert ez legalább 10-20 GB helyet fog elfoglalni a gépünkön.

Scopium kamera beállításai/ideális fókuszhossz megtalálása

Amikor elérem az ideális legnagyobb fókuszt, akkor általában következő értékeket használom:

• Exposure time: 34.15ms (ez a max)
• Gain: 41.9db (max)
• Frame rate: 30 fps
• Gamma: ~0.8
• Contrast: ~20

Persze most mindenkiben felmerülhet a kérdés, honnan tudom, hogy mi az ideális legnagyobb fókuszhossz? A válasz viszonylag egyszerű: akkor amikor maximumra állított gain és exposure time mellett a bolygó nincs beégve, a részletei jól kivehetőek, de még nem szemcsés a kép. Ha a fenti két maxra húzott érték mellett azt tapasztaljuk, hogy a bolygó vagy annak közepe szinte beég a képbe, akkor a fókuszhossz túl rövid, a tubus elbírna még hosszabb nyújtást is (persze ilyenkor is lehet jó képeket készíteni ha lejjebb vesszük az exp időt és/vagy a gain-t, de ez azt jelenti hogy nem használjuk ki a kamera képességeit maximálisan). Ha viszont a kép szemcsésre vált, akkor túllőttünk a célon, visszább kell venni a nyújtásból. Ezen esetek bemutatására lentebb található pár fotó is. A gamma és a contrast értékei felvételenként eltérnek a légkör viszonyaitól függően, a gammát addig szoktam húzni amig megszűnik a kép zajossága de még viszonylag sok részlet megmarad, ez kb. ~0.8 körül szokott bekövetkezni, a contrastot pedig az élességszabályzáshoz szoktam használni, de az is a ~20-as érték körül szokott mozogni, ezt mindenkinek magának kell megtapasztalni.

Fókusznyújtás

Bolygófotózás esetén a CCD chipre eső fényt a fókusz nyújtásával tudjuk szabályozni. Értelemszerűen az elvi cél az, hogy az adott bolygó képe teljesen a CCD chipre essen a lehető legjobban kitöltve azt, így kapjuk a legnagyobb "nagyítást" (valójában felbontást), ez azonban a gyakorlatban általában nem kivitelezhető. Ezt kb. úgy kell elképzelni mint amikor egy projektorral képet vetítünk egy 3x3 méteres falra, és a rajta lévő autó 30x10 cm lesz. Ha hátrébb visszük a projektort akkor "kinagyíthatjuk" az autót vagyis kitölti a teljes 3x3 métert, egyúttal viszont szembesülhetünk a képnagyítás hátrányával is: gyengébb lesz a fényerő mert ugyanaz a fénymennyiség nagyobb felületen oszlik el. Technikailag ez annyit jelent, hogy 2x akkora fókuszhossz negyed annyi fényerőt jelent. Ha túl hosszú a fókusz, akkor a CCD chipre nem jut elég fény és a bolygó képe sötét lesz. A gain emelésével ezen lehet valamennyit kompenzálni, ez azonban zajt fog okozni amin az utólagos feldolgozás sem tud jelentősen segíteni. Ebből következően ha nagy nyújtást szeretnénk elérni, akkor két választási lehetőségünk van: 1) kénytelenek leszünk minél nagyobb átmérőjű távcsövet vásárolni, hogy nagyobb fénygyűjtő képességgel ellensúlyozzuk a fókusznyújtás általi fényerő vesztést 2) érzékenyebb és egyúttal drágább kamerát használunk Az alábbiakban néhány példa szeretnék megosztani a hibás és a helyes fókusznyújtásról:

Túl hosszú fókusz = zajos kép	a feldolgozás után is megmarad a zaj
Túl kicsi nyújtás: beégett a bolygó
megfelelő a nyújtás a nyers képen	a feldolgozott kép is kiváló lesz a jó nyújtás után

És itt jön be a toldalék csövek haszna (erre a célre jól használható pl. a letekert lencsetag nélküli barlow), mert tapasztalatom alapján gyakran előfordul, hogy pl. 3x barlow-val még lenne némi tartalék a tubusban, de 3.5x vagy 4.x barlow meg már sok. Ilyenkor (a példánál maradva) a 3x barlow-ba egy pár centis toldalékot berakva még tovább tudjuk fokozni a nyújtást, amíg el nem érjük a maxot. A barlow lencséket egyébként nyugodtan egymásba dughatjuk, ilyenkor össze kell szorozni őket hogy megkapjuk a fókusznyújtást. A Szaturnusz esetében SkyWatcher 150/750 és 200/1000 newton tubusok és Scopium kamera használatával az ideális fókusznyújtás például az alábbi a tapasztalataim szerint:

• 150/750: 3x barlow + toldalék
• 200/1000: 4x barlow + toldalék

Élesre állás

Mivel Bahtinov- és Hartmann maszk nem használható élességállításra a bolygók esetében, én egy viszonylag egyedi de egyszerű módszert használok erre a célra. Első lépésben a maximumra csavarom a gammát, így a bolygó egy fényes lángoló objektumnak látszik, majd addig tekerem a fókuszírózót amíg a bolygó mérete a legkisebb lesz. A gammát azért tekerem maxra, mert én úgy tapasztaltam, hogy ilyenkor a legkönnyebb szemmel nyomon követni a méretváltozást pont a fényesség miatt. Ha ez megvan akkor visszaállok normál beállításokra, a kép élessége ilyenkor már majdnem jó. Ezután készítek néhány rövid kb. 10 másodperces videót, majd azt Registax-szal gyorsan feldolgozom és a kész kép alapján még finomhangolom az élességet apró tekerésekkel. Minden egyes apró fókuszállítás után jön egy ismételt 10 másodperces videó és feldolgozás ahol összevetem az előzővel a képet, így kb. 2-3 perc alatt meg lehet találni az ideális élességet. Mindezek után ha megtaláltuk a helyes nyújtást és élességet, és még az ég is kedvez nekünk, akkor nincs más hátra mint elindítanunk a felvételt és hátradőlni a székünkben amíg a felvétel készül. A Youtube-on rengeteg videó található arról, hogy hogyan is néz ki egy ilyen videó, én magam is feltöltöttem egyet a Szaturnuszról, ami az Skywatcher 200/1000-es tubussal készült, 4x barlow mellett:

Feldolgozás Registax-szal

Miután elkészültünk video felvétellel, akkor már csak az utólagos feldolgozás van hátra, melyet az alábbiak szerint készítsünk: Nyissuk meg a videót Registax-ban, állítsuk a Lowest quality-t 95%-ra (a százalék állítható, attól függően, hogy hány képet szeretnénk összegezni, itt csak azokat összegzi amik elérik a 95%-os minőséget, ha lejjebb vesszük több képet összegez de rosszabb minőségűeket), majd Set alignpoints (itt ügyeljünk rá, hogy tényleg a bolygón legyenek a kijelölések, néha téveszt a program), és végül Align. Ha ez megvan akkor a Stack fülön kattintsunk a Stack gombra. Miután a szoftver végzett az összegzésekkel, a kapott kép még homályos lesz, de ezen könnyen tudunk segíteni. Eljutunk a leglényegesebb művelethez a feldolgozás során, melyet a Wavelet ablakban tudunk megtenni. Itt a layer 1-2-nél állítsuk a Sharpent 0.2-re, majd szépen kezdjük el a csúszkát húzni kb. 10-15 körülre, így a kép egyre élesebb lesz, amíg el nem érjük a kívánt élességet. Ezután még némi finomhangolásként eresszünk rá egy RGB align-et, ez segít helyretenni a színeket, és máris kész a csodaszép képünk az adott bolygóról. Végül még forgassuk el a képet ahogy nekünk tetszik, esetleg változtassunk a fényességen és kontraszton, majd legvégül nyomjunk egy Do all-t, majd Resize image és méretezzük át a képet mondjuk 150%-ra és mentés. Néhány képernyőképp a Registax-ban való dolgozásról: A fenti videó Registax-szal feldolgozva, végleges formájában így néz ki(rákattintva nagyban is megnyílik):

Tippek, trükkök

Végül néhány hasznos kis trükk, amivel sokat segíthetünk a képen. Ha a bolygó valamilyen színben elüt (pl. nagyon sárga), akkor Registaxban futassunk rajta egy RGB auto balance-t (RGB Balance/Auto), ez többnyire megoldja. A feldolgozott kép erősen sárgás árnyalatú

Ha a kép háttere zajos, akkor az brightness lejebb húzásával tudjuk némileg ellensúlyozni. Ugyanilyen hatása van ha Irisben betöltjük a képet és kiadjuk a BLACK parancsot. RGB Balance után megjavul

Továbbá gyakran előfordul, főleg ha a mechanika nem elég pontosan követte az objektumot a felvétel alatt, hogy az összestackelt képek szélén elcsúszás van, ilyenkor ezeket a széleket célszerű levágni. Ajánló: Pallagi Zoltán galériája és honlapja.