2013-06-13 | Fényes Lóránd

Namíbiában amatőrcsillagász szemmel

"Mert ugyan a mi öreg kontinensünk lassan teljesen elmerül a fényszennyezés tengerében, de vannak még közel érintetlen tájai a világnak. Ahol az ég olyan, ahogy az ipari forradalom előtt bárhonnan láthattuk volna. Nem néhány pislákoló csillag és a legjobb esetben is enyhén derengő Tejút, hanem maga a pulzáló világűr, aminek monumentalitása már-már agyonnyomja a szemlélődő halandót." - Fényes Lóránd úti beszámolója.

2010 nyarán sok év "hagyományos", földi fotózást követően néhány internetes cikk és amatőrcsillagász munkájának megismerése után egy nagyon tiszta és sziporkázó csillagmezővel hintett éjszaka alatt megfogalmazódott bennem, hogy "felfele" van az az irány, ahol tovább tudom élvezni azt a kikapcsolódási formát, amit annyira szeretek. És ehhez még egyfajta időbeli kiszámíthatóság is járul, ami családapaként nem utolsó érv. Hiszen az világűr mindig velünk van.

Egyetlen egy dologban tévedtem csupán: azt gondoltam, mivel a jó öreg világűr minden este ott van a kertemben, soha nem kell kimozdulnom ahhoz, hogy a szenvedélyem gyakorolhassam. Most ezeket a sorokat mégis 9000 km-re otthonról, egy csodálatosan tiszta reggelen írom a Khomas felföldön, Namíbiában. Mert ugyan a mi öreg kontinensünk lassan teljesen elmerül a fényszennyezés tengerében, de vannak még közel érintetlen tájai a világnak. Ahol az ég olyan, ahogy az ipari forradalom előtt bárhonnan láthattuk volna. Nem néhány pislákoló csillag és a legjobb esetben is enyhén derengő Tejút, hanem maga a pulzáló világűr, aminek monumentalitása már-már agyonnyomja a szemlélődő halandót.

A namíbiai út lehetősége 2012 telén vált elérhetővé számomra. Már régóta terveztem egy hetes fotózást valamivel délebbre, ahol kisebb fényszennyezésben, a Kárpát-medence köd- és szmogpárnáját magam mögött hagyva a déli csillaképekben rejtőző objektumokat is megörökíthetem. A mediterránum mellett a kissé távolabbi Kanári szigetcsoport is felmerült, mint a cél szempontjából megfontolandó alternatíva. Ezért kapva-kaptam az alkalmon, mikor a MCSE szervezésében egy előadást hallgathattam meg az ottani lehetőségekről. Ezen az előadáson találkoztam Sánta Gáborral, a Polaris csillagvizsgálóban dolgozó elkötelezett és nagy tudású amatőrcsillagásszal. Rövid beszélgetés után kiderült, hogy ugyanabban az időben, mikor én délebbre kirándulnék asztrofotózni, egy általa szervezett csillagászati expedíció indul Namíbiába. Az előadásról már úgy érkeztem haza, hogy tudtam, fél év múlva az afrikai szavannán örökíthetem meg a déli tejút szebbnél szebb objektumait.

Úton Namíbiába

Ez már Afrika - szavanna a levegőből

Az általam az asztrofotózás oldaláról megerősített, három fős expedíció így 2013 májusának végén hagyta el Magyarországot azzal a céllal, hogy az ezt követő két hétben a lehető legtöbb anyagot gyűjtse össze.

Azonban a nyers számok mellett érdemes megemlékezni az expedíció élményeiről, tapasztalatairól is. Az átszállásokkal együtt közel 22 órás út (Budapest - München - Johannesburg - Windhoek) a félelmeink ellenére nem volt kimerítő. Volt bennünk annyi izgalom, hogy még az átszállások közötti várakozást is egyfajta élményként éltük meg. A kalandban résztvevő társaimat ugyan ezalatt ismertem meg közelebbről, de az összecsiszolódás egyáltalán nem volt kellemetlen. Számomra lenyűgöző és bátorító volt szakmai tudásuk és felkészültségük, mint ahogy a hosszú éjszakai repülőúton is elismeréssel vegyes derűt okozott bennem a légi kísérő tiltása ellenére történő éjszakai professzionális szabadszemes észlelés és jegyzetelés a kis kabinablakon keresztül. Hát igen, 11000 méter magasságban van mit látni! Ahogy Gábor az expedíció asztroblogjában megjegyezte: a repülőgép kis kerek ablakán át előbb a bolygóegyüttállást, majd a nyári és őszi ég csillagképeit vettük szemügyre. A kissé oldalára dőlt Sas, a sziporkázóan ragyogó Sagittarius csillagai már jelezték, hogy pár órán belül egy egészen másik világba fogunk belépni. A másik ablakból a magasan szálló Holló, mellette a Kentaur északabbi csillagai mutatkoztak.

A johannesburgi átszállás meglehetősen hosszú volt, ezért a boltok afrikai karakterű emléktárgykészletének vizsgálatával töltöttük el az időt. Azonban a rövidebb, Windhoekig tartó repülés alatt már fényfürdőben nézhettük az alattunk rohanó jellegzetes tájat. A sárga földbe kanyargós utat vágó folyók, a szomjas vidéken elterülő hatalmas víztározók és a természetellenesen hosszan, kanyar nélkül húzódó egyenes utak mind-mind igazolták: ez már egy másik világ, ez már valóban Afrika!  

Autópálya szélességű földutak és balra tarts szabály (a páviánok is tudják
A leszállást követő két órás út is hasonló élményt adott. A repülőtér a kis főváros mellett, nagyjából az ország közepén helyezkedik el. Windhoek 1600 méter feletti felföldön fekszik, tőle nyugatra a Khomas-felföld terül el egészen a sivatagig. Mi is erre vettük az irányt, hiszen a szállásunk távol minden lakott területtől az Isabis-farm. Az itt élő középkorú házaspár hölgy tagja, Adele jött elénk. Az első méterek után rögtön feltűnt a balra tarts szabály, itt az autók jobbkormányosak. Ez valahogy elkerülte a figyelmem az útra való felkészülés alatt, autóbérlésnél majd figyelnünk kell. A fővárost elhagyva (Adele szerint hatalmas dugó, szerintünk budapesti viszonylatban nevetségesnek mondható 15 perces lassúmenet után) rátértünk a fővárosból kivezető egyik főútra. Ami - ahogy ez Namíbiában szokás - autópálya szélességű földút volt. Ezek után érthető, hogy Adele a fővárosban egy szembe jövő Porsche esetén miért mulatott olyan nagyot, miszerint ennek az autónak ebben az országban semmi értelme. Tagadhatatlan, hogy a terepjárókon és terepmotorokon kívül más motorral hajtott jármű nem szabadulhat ki az amúgy igen kicsi főváros fogságából.

Namíbiában az ég is más

Vendéglátónk kedvessége, nyitottsága és vidámsága meghatározta a viszonylag hosszú út hangulatát. A sok történet mesélését a magyarországi tapasztalatoktól teljesen eltérő módon hirtelen ránk boruló éjszaka szakította meg. Két csillagász társam eksztatikus állapotba kerülve lógott ki a terepjáró ablakain. Már 20 perccel napnyugta után láttuk a bolygóegyüttállást, majd szinte azonnal feltűnt az égen egy kettős: az alfa és béta Centauri. Ezt követően 10-20 másodpercenként egy-egy elragadtatott felkiáltást követve azonosították a teljes, épp látható égbolt minden objektumát. Szegény vendéglátónk egy ideig még dacolva a számára befogadhatatlan mennyiségű információval igyekezett felhívni a figyelmünk néhány földi érdekességre (antilopok és páviánok mászkáltak át az autó előtt, gyönyörű hegyhátak mellett suhantunk el), de aztán feladva a harcot, félrehúzódott a már koromsötét éjszakában és kiszállhattunk igazán körbenézni a sűrű, lakatlan sötétségben. Ez az élmény égett be örökre az emlékezetembe, ezt a pillanatot azt hiszem, nem fogom elfeledni soha. Mivel én Adellel beszélgetve nem annyira követtem a társaim ablakon keresztüli észlelését, nem volt meg számomra az "átmenet". Kilépve a terepjáró ajtaján, életemben először értettem meg azt, mit jelent, hogy egy galaxisban élünk! A tejút nem holmi halvány derengés, hanem a galaxis-otthonunk teljes, szabad szemmel látható szerkezete. Az élménytől letaglózva, elakadt lélegzettel és egyfajta áhítatban szemléltem a gomolygó galaktikus porfelhőket, ragyogó csillagködöket és halmazokat. A Tejútrendszer két kísérőgalaxisa, a két Magellán-felhő szabad szemmel látható. A Carina-köd nem holmi halvány felfénylés, hanem részleteiben látszik. A Szeneszsák sötét porfelhőjében kontrasztkülönbségek fedezhetőek fel. Nincs még egy ilyen élmény a világon. Hívő emberként egyfajta lelki megtapasztalásként is megéltem ezt a pár pillanatot.  

A Red House - két hétig az otthonunk

A terepjáróba visszaszállva folytattuk hosszú utunkat a földutakon a farm felé, aminek a monotonitását már csak egy-egy vadállat szakította meg, hangulatától függően épp elriadva, vagy belebámulva az autó fénycsóvájába. Az viszont kiderült, hogy Isabis hatalmas - lakatlan - magánterületen fekszik. Mikor elértük a határát, még közel fél órát autóztunk viszonylag nagy sebességgel (80 km/h), mire a központi részhez érkeztünk. Meglepve kérdeztem Adelet, mennyire általános dolog ez. Megtudtam, hogy Namíbiában ezek a méretek normálisak, hiszen a föld nagyon kevés legelni valót ad, főleg mostanában, mikor a szárazság jóval nagyobb, mint a korábbi években. Egy tehén nagyjából 15 négyzetkilométer területet igényel, amiből kiszámítható, hogy egy nagyobb állatgazdaság milyen hatalmas területen kell elterüljön. Az éghajlatváltozásból következő víztelen időszakok miatt ezek a hatalmas farmok komoly gondba kerültek. Adele és férje többek között ezért is próbál több lábon állni: az állattenyésztés mellett így jött szóba a vendéglátás, mint bevételi forrás. A farm a namíb magasföldön fekszik, tulajdonképpen már a "szélén". Nem sokkal a szállásunktól kezdi leereszkedését nyugat, a sivatag és a tenger felé. Körben 2000 feletti csúcsok szegélyezik, mint az ikonikus Gamsberg is, aminek jellegzetesen lapos teteje uralja az egész tájat.

A közelben levő Hakos farmmal szemben, ez a farm inkább a "hétköznapi-" és nem az "asztrotúristák" fogadására van felkészülve, ennek köszönhetően az elektromos hálózati csatlakozáson kívül mindent magunknak kellett vinni: mechanikát, távcsövet és az egyéb kiegészítőket. 

A Carina köd - Sánta Gábor rajza

Az éjszakák lenyűgözőek, a hely asztroklímája pedig egészen egyszerűen semmihez sem fogható. A magyar éghez szokott észlelő és fotós az első napokban nem is tudja, hova kapjon, mit nézzen, annyi az élmény. Ahogy korábban már írtam, az ég lüktet, él, minden szegmense szabad szemmel észlelhető. Galaxisok, halmazok, ködös és hatalmas égi porfelhők: életemben először nem a fotókról köszöntek vissza, hanem feltekintve az égre egyszerűen ott voltak. Szép dolog a monitor vibráló képernyőjén nézni ezeket, de egészen más minden segédeszköz nélkül, egyszerűen csak feltekinteni és látni. Példákat hozni a bőség zavara miatt igen nehéz. Talán egy emblematikus objektumpárossal érdemes szemléltetni az élményt: kísérő galaxisaink, a Magellán-felhők szabad szemes észlelése álomszerű. A Nagy Magellán-felhő egyértelműen spirálgalaxisnak látszik, ami valójában. Gábor elmondása szerint olyan, mint egy Messier-objektum 50 cm-es távcsőben. A Tarantula-köd szabad szemes. Észlelőtársaim szerint 12 cm-es távcsőben közepes nagyítással is szálas szerkezetű. A Kis Magellán mellett szabad szemes az NGC 104. Fantasztikus megtapasztalást nyújt az állatövi fény. Beragyogja az égboltot, az ekliptika menti fénysávba megy át és végül a Tejúttal olvad össze. A Tejút-központ és a Carina vidék szabad szemmel bomlik részleteire. Egy binokulárral pedig a szó szoros értelmében el lehet merülni a részletekben. A fejre állt északi objektumok (már amelyik látszik), külön pikantériát nyújtanak a fogódzókat kereső, északi éghez szokott egyszeri amatőrcsillagászoknak. 

NGC104 - Sánta Gábor rajza

Két-három naponta frontok vonultak át a területen, ami meglehetősen változatossá tette az egünket. Rossz ég természetesen soha nem volt. De egy-egy hidegfrontot követően (ami nem jelent rossz időt, csak egy hajnalban és egy naplemente után voltak felhők felettünk) az átlátszóság és nyugodtság elképesztő mértékben javul. Naplementekor megállapítottuk, hogy az ég tisztasága a horizontnál nagyjából olyan, mint Magyarországon egy igen jó ég esetében a zenitben. Életemben először itt tapasztaltam meg a tökéletes (10-es) átlátszóságot és hibátlan (10-es) nyugodtságot. A fényképeken a nyers, feldolgozatlan, pár perces expozícióval készített kockák olyan szinten mutatják be az objektumokat, amiket otthon, a piliscsévi égen csak több expozíció összegzésével, utómunkával érek csak el... A 10-es nyugodtság pedig döbbenet: a bahtinov maszkos kép egyszerűen áll. Nincs semmi remegés, a csillag nem mozog, mintha kimerevített fényképet néznék. Így valóban nem nehéz maximális élességet elérni! A nyugodtságra jó példa a helyben bérelt 40 cm-es dobsonon keresztül megélt élmény: a műszerben teljes átmérőn 300x-os nagyítással állt a Szaturnusz képe, mint egy fényképen. A sávok színesek és meglepően sok volt belőlük, a Cassini-rés hihetetlen kontrasztos. Ahogy Sánta Gábor megfogalmazta: az egész visszaadhatatlan, olyan, mintha a Cassini szonda fedélzeti kameráját néznénk.  

Bolygóegyüttállás és növekvő holdsarló

Asztrofotósoknak rossz hír, hogy természetesen az északi kísérőnk, a Polaris itt nem áll segítségünkre pólusra állás végett. Ugyan a keresőtávcső szállemezén fel van rajzolva az Oktáns, de a csillagkép megtalálása nem olyan egyszerű, nagyon halvány égi objektum. Kernya Jani égismerete segítségével végül sikerült egész gyorsan megtalálnunk a déli pólust, amihez egy jó csillagtérképre és egy erős zseblámpára volt szükségünk. A csillagtérképen nagyjából jól betájoltuk a helyet, majd a pólustávcsőn átvilágítva a lámpával hellyel-közzel érzékeltük, merre is néz a mechanikafej. Miután a látómezőbe került az Oktáns, a beállás már hasonlóan egyszerű volt, mint északon, otthon.

Észlelés tervezés megbeszélés

A csillagászati fotózás mellett a helyszín adja magát az asztrotájképek készítéséhez is. Bár ezt a fotózási területet kevésbé érzem magaménak, két együttállás annyira adta magát, hogy semmiképpen nem hagyhattam ki a megörökítésüket. Mindkét bolygóegyüttálláshoz sajátos hátteret adott a szavanna növényvilága és a naplemente által festett színorgia. Az első képnél Kernya Jani mászott fel egy fára, instrukcióim alapján rámutatva a Jupiterre. A másodiknál nagy segítségemre volt a bérelt 4000 köbcentis Jeep, amivel a földutakat elhagyva valamivel mélyebben be tudtam menni a sötétben a szavannára, míg találtam egy megfelelő fát szövőmadár fészekkel. Az alatta parkoló terepjáró sziluettjét végül szándékosan hagytam a fotón ? valahol ez is visszaadta annak az estének a hangulatát.

A szálláson berendezkedve egyre otthonosabban éreztük magunkat. Néhány nap után a verandán üldögélve, tervezgetve az aznapi programot, vagy az épp aktuális vacsoránkat fogyasztva (az antiloppörkölt mennyei volt) már-már úgy éreztük, mintha hónapok óta itt élnénk. Az állatvilág szerves részévé vált a mindennapjainknak. Amennyire hozzászokott a fülünk a hiénák éjszakai kórusához, annyira megkedveltük a reggelente csapatokban érkező papagájfélék furcsa mód báránybégetéshez hasonló rikoltásait.

NGC104 - Kernya János Tejút panoráma rajzának első két lapja

A déli tejút nagyon gazdag távcsővel megfigyelhető és fotózható objektumokban. Az expedíció két vizuálisan észlelő tagja óriási munkát végzett. Felsorolni lehetetlen, csak kiemelnék néhány érdekességet. Észlelő programjuk szerint folytatták az otthon megkezdett gömbhalmazos munkájukat, amelynek eredményeképp a Tejút szinte összes gömbhalmazával végeztek.

Kernya Jani nekikezdett, és szerdán hajnalban befejezte a szabadszemes Tejút-rajzát, amelyet 5 db A4-es lapon örökített meg. Emellett a munkájuk a déli ég fényes spirálgalaxisait érintette: az NGC 4038-39 (Csápok-galaxispár), M83, NGC 5128 (Cen A), NGC 5068, NGC 2442 (Volans-galaxis) után a halványabbak közül feldolgoztak nem egyet: a Lupus-galaxis és a Circinus-galaxis is távcsővégre került. A program másik fő vonulatát a Tejútrendszer halvány, vörösödött, porfelhők mögötti gömbhalmazai képezték. Gábor elmondása szerint ezek legtöbbször 11m alatti, de 5 ívperc körüli méretű, rettentő alacsony felületi fényességű halmazok voltak: csillagaik hamarabb látszottak, mint maga a ködösség. Néhány közülük: Ruprech 106 (Centaurus), van den Bergh - Hagen 176 (Norma), E3 (Chamaeleon). A galaxiskok mellett még a déli ég planetáris ködeit is papírra kerültek: Gábor leírása szerint az NGC 5189 (Mus), ami egy küllős spirálgalaxisra hasonlít, a szimmetrikus Shapley 1, és az Űrtávcső által is fotózott Menzel 3 (Hangya-köd, Norma), Bumeráng-köd (Centaurus).

A Carina köd 2 órás felvételen, 2 perces expókkal, ISO800-on

A fotografikus munka rám hárult. Az ismertebb témákat mindenképp szerettem volna begyűjteni a saját galériámba, így természetesen lefotóztam a Carina ködöt, a Lagúna ködöt, az M20-at. A már más magyar expedíciók által fotózott, de nehezebb témákat sem hagytam ki. Így elkészültek a Kék Lófej, a Centaurus rádiógalaxis, az Antares régió és az NGC 6726 expozíció sorozatai is. Ezek mellett azonban nekifutottam olyan objektumoknak is, amiket tudtommal még nem publikált magyar amatőrtárs. Nagyon izgalmas és egzotikus témák ezek. Csak néhány ízelítőül: NGC 55, NGC 300, NGC 6231 és környéke (Hamis Üstökös), NGC 6188 ("Kezek" köd), NGC 3324 DF és NGC 3293 halmaz együttese, NGC 6334 (Macskatappancs-köd), az M7 körülötti sötét porfelhők. Talán a leglátványosabb a porösvényekkel keretezett Chamaeleon régió (IC 2631 és Cha I DF) - kb. 6 és fél órás össz-expozícióval, ami a namíb ég alatt már igen soknak számít. A képeket egy év alatt tervezem publikálni, átlag havi egy, maximum két megjelenéssel. Így magamnak is elég idő marad a kidolgozásra, illetve a munka öröme is kitart a következő egy évig. A mérleg nagyon örömteli: Sánta Gábor és az expedíció másik csillagásza, Kernya János Gábor összesen közel 250 feljegyzéssel bővített rajzot készítettek, én pedig precízen megtervezett és összehangolt fotóslista alapján (figyelembe kellett venni a Hold fényét, a különböző objektumok delelését és ideális pályáját, az egymáshoz képesti átállás minél könnyebb megvalósíthatóságát) összesen közel 80 óra expozícióval 21 mélyűr témát örökítettem meg igen nagy alapossággal.

Azért az élet nem fenékig tejfel

Az első napokban még akadt egyéb nehézség is, amin ma visszatekintve már inkább csak mosolygok, de akkor elég kétségbeejtőnek tűnt a helyzet. A kisebbik probléma az áramellátás volt. Bár vendéglátóink ígértek akkumulátort, elfelejtették azt az amúgy nem olyan meglepő tényt, hogy az akkumulátorok bizony lemerülnek. Mivel töltőt nem tudtak hozzá adni, ezért maradt a hálózatról való táplálás. Kaptam hosszabbítót és átalakítót (a namíbiai aljzat más, mint a mienk). A goto betanítása után az első kockát elsütésénél azonban hirtelen se kép, se hang, minden elment. Erősen aggódni kezdtem, mert kiderült, nem csak a távcső nem kap áramot, hanem a teljes házban elment a villany. Kis nyomozás után megtaláltuk a biztosíték táblát, ahol látszott, hogy leverte a főkapcsolót a zárlat. Próbáltam visszakapcsolni, de nem sikerült, újra és újra leverte valami a kis műanyag pecket. Ekkor kisebb kutatómunkát indítottam a házban levő elektromos eszközök áramból kihúzgálásával, minek következtében végül meglett a ludas: a hűtő okozta a zárlatot. Ennek kiiktatásával végül egész idő alatt stabilan tudtam működtetni a felszerelésem a hálózatról.

Handmade ellensúly kiégetett joghurtos dobozokból és helyi kavicsokból

A nagyobb gondot az ellensúly probléma okozta. Eredeti elképzeléseink szerint Gábor párhuzamosan fotózott volna velem egy alapobjektíves DSLR-el. Szerzett egy - az ellensúlytengely végére szerelhető - kamera adaptert, amivel együttes expozíciók végezhetők a főműszeren levő kamerával. A terv az volt, hogy a fényképezőgépe, illetve az adapter súlya együtt kitesz egy ellensúlynyit, így a repülőn érvényes szigorú súlykorlátok miatt csak egy db 5 kg-os ellensúlyt hoztam. Be sem fért volna a másik, ez igaz. Mindenesetre a helyszínen derült ki, hogy az adapter igazán precíz asztrofotózás esetén használhatatlan. Mivel a kamera súlypontja nem teljesen a tengelyen van, hanem 5cm-re oldalt, a mechanika pontos (de még csak megközelítően jó) kiegyensúlyozása teljesen elképzelhetetlen. Mindez az első nap, összeszereléskor derült ki, már teljesen sötétben. Nagy tanulság: expedíció előtt bizony nem szabad teszteletlen megoldásokkal nekiindulni ekkora útnak! Persze ilyenkor már későn okos az ember. Sziszifuszi munka indult a vaksötétben, hogy megoldjam valahogy a krízist. Ellensúlyt nem tudtam szerezni természetesen, a legközelebbi város több száz kilométerre, a legközelebbi asztrofarm szintén igen távol, autónk pedig csak 6 nap múlva lesz. 6 nap kiesés egy precízen tervezett 12 éjszakás programban természetesen szóba sem jöhetett. Az észlelőkollegák bátorító, de tanácstalan szavai mellett elképesztőnél elképesztőbb megoldásokkal próbáltam megoldani az ellensúly kérdést. Konzervdobozok, óriás zseblámpa, az expedíció teljes rizskészlete mind felkerült a mechanikára - és mind csődöt is mondott. Végül a Windhoekban vásárolt joghurtos dobozok jelentették a megoldást. A közepüket kiégettem, majd a központi lyukat még lágy állapotban tartva áthúztam az ellensúly tengelyen. Ahogy a műanyag megszilárdult, gyönyörűen ráhúzta magát a fémrúdra. Az üres dobozok így teljesen középre rendezve helyezkedtek el. Először homokot töltöttem beléjük, ami pólusra állásnál szépen a fejemre szállingózott (mikor az ellensúlytengely felfele állt). Ekkor a homokot feladva végül apró kavicsokat gyűjtöttem és így végre-valahára tökéletes ellensúlyt hoztam létre. Azt hiszem szabadalmaztatnom kell a megoldást. Sajnos így a nyitó éjszakát elvesztettem, de hála Istennek ezzel túl sok óra nem bukott el: a Hold még éjfélkor kelt aznap, aztán a következő napokban adta át helyét egyre inkább az éjszakának.

Az észlelésekkel kapcsolatban két természeti tényező még mindenképp megemlítendő: a hőmérsékletváltozás és a szél. Déli félgömbre érkeztünk, azaz a június eleji időpont itt az őszi időszaknak felel meg. Ennek köszönhetően - lévén az esős időszaknak már vége - kifejezetten száraz és tiszta a levegő. Azonban a széllel mindenképpen számolni kell. Főleg napközben jelentkezik, akkor viszont időnként orkán erejű. Éjszakára általában elcsitul. Egy-egy alkalommal mégis jelentkezett, ezért a távcsövet érdemes szélvédett helyre állítani. Mivel a szélirány közel változatlan volt két héten át, az ilyen hely megtalálása nem ördöngösség. A hőmérséklet ingadozás igen nagy, amihez hozzá kell szokni. Nappal 25-26 fok felett is lehet még így, az őszi szakaszban is. Éjjel azonban nem egyszer kerül 5 fok alá, sőt 0 fok közelébe a hőmérő higanyszála. Persze ami a didergő vizuális észlelőknek nagy probléma, az az asztrofotósnak kánaán. Az alacsony hőmérséklet miatt zajmentesen lehet fotózni magasabb ISO érzékenységen is. A problémát egyedül a gyors lehűlést követő fókusz utánállítás jelentheti, erre figyelni érdemes.

Kirándulások az afrikai szavannán

A Hess obszervatórium

A farmon töltött két hét alatt a napok nagyon gyorsan teltek, szinte elrepült minden óra. És ez nem azért történt meg így, mert az éjszakai virrasztás után átaludtuk volna a nappali órákat. Ennyire gyorsan nem lehet átszoktatni a szervezetet a fordított működésre, ezért a hajnali lefekvés után már délelőtt ébren voltunk. A röpülő órák oka a rengeteg inger, ami ért minket: kirándultunk, hatalmas terepjárón jártuk be a vadregényes környéket, állat lesre mentünk, meglátogattuk a közeli Hakos asztrofarmot (ahonnan kibéreltünk egy 40cm-es óriásdobsont a vizuális észlelések végett), illetve a farm területén fekvő HESS projektet is.

Egy tükör átmérője 50 cm, ez több, mint az expedícióra elvitt összes műszerünk tükörméretének összege

Ez utóbbi minden csillagászat után érdeklődőnek nagyon érdekes lehet: a HESS a világ 50 különböző egyeteme és kutatóintézete által közösen fenntartott obszervatórium. Itt hatalmas tükrökkel vadásznak a Cserenkov-sugárzás (amit a gamma-sugarak a légkörben váltanak ki) halvány fényfelvillanásaira. Az óriási műszerek már kilométerekről uralják a tájat, egészen komoly megdöbbenést váltva ki a szavannán mit sem sejtve kiránduló emberből. A négy "kisebb" távcső a központi, néhány éve épült monstrumot öleli körül. Ez utóbbi egy 30 méter átmérőjű tükörrel rendelkező (hatszögletű tükrökből kirakott mozaik) óriásműszer, jelenleg a legnagyobb, a látható tartományban üzemelő (de momentán gamma tartományról képet adó) műszer a világon. 

A telep rendkívül komoly biztonsági rendszerrel őrzött főkapuja - no igen, Afrika

A terület meglepő módon nem különösebben őrzött. Elsősorban a fényekre ügyel az őr, mert egy lelkes idetévedő turista terepjárójának a fénycsóvája teljesen tönkreteheti az aznapi munkát: a távcső szenzorai az erősebb fény hatására azonnal kiadják a parancsot és az eszközök azonnal stand-by üzemmódba kapcsolva, óriási mimózaként fordulnak el a fénytől. Ezen a területen még néhány kisebb automatizált távteleszkóp is működik, köztük a magyar HAT projekt is.

Az emlékezetes és élményekkel teli két hét vége fele, az utolsó előtti nap Joachim körbevitt minket a hatalmas birtokának egy részén. Egy platós terepjáróval érkezett, javaslatára mi ezért nem a kabinba, hanem hátra kapaszkodtunk fel. Az út alatt számos vadon élő állattal találkoztunk, klasszikus szafari volt ez. Ám mégsem ezek a legkedvesebb emlékeim erről a körútról. Jó egy órányi offroad autózást követően egy magasan fekvő helyre érkeztünk, ahonnan belátható volt a teljes Isabis medence. Megkapó látvány nyújtott a hatalmas hegyek övezte fennsík, a naplementében fürdő gránitsziklák, az itt-ott csordában vonuló zebrák és antilopok látványa és a távolban oázisként felsejlő, fákkal övezett Isabis farm. Míg Jani és Gábor elsétáltak követ gyűjteni, elbeszélgettem Joachimmal arról, milyen is az élet számára itt.

A farm határoló hegyei

Elmondta, hogy nagyon más, mint amit elsőre a városi emberek gondolnak. Az élet vad romantikája nem kérdés, de a monotonitás is ugyanúgy része a mindennapoknak. Meg kell küzdeni olyan alapvető dolgokért, mint a víz. Feleséget is nehezen talál az ember ide (Adele vagány lány, itt derült ki, hogy ő eredendően nem farmer, de hozzászokott ehhez az élethez). A rokonság nem érti teljesen mit keres itt. Ő már harmadik generációs namíbiai, de a család többi tagja Németországban él, akik nem nagyon látogatják őket. Ugyanakkor az egyedüllét, a természettel való közelség, a béke számára mindent megér. Igaz, több lábon kell állni, mert a szárazság évről évre nő. Ezért engedte a birtokára a hatalmas HESS projektet, ezért nyit a hozzánk hasonló amatőrcsillagászok felé is. Ezért keres új és új megoldásokat. 

Kilátás az Isabis birtokra - hatalmas, közel a hegyekig terjed. A középvonalon megbúvó kis facsoport a farm oázisa.

Megálltunk egy helyen, ahol egy régi tábortűz nyoma még látszott. Talán a legfestőibb pont volt az egész gerincen. Azt mondta, azért táboroztak itt egyszer, mert meg akarták nézni, milyen lenne öregségükre itt fenn meghúzódni, a birtok felett, nyugalomban, már nem a farmot igazgatva. Egy igazi - retirement house -  lenne itt, az ő szavaival élve. Egy ideig csendben maradtunk. Körbenézve a végtelenbe nyúló panorámán, a szavanna aranyvöröslő hullámzásán, meg tudtam érteni, miért dacol napról napra a szárazsággal, ad vizet a saját állatai mellett a vadaknak is, keres egyre több és több megélhetési megoldást, miért marad ő az Isabis gazdája. Nehéz lesz innen hazautazni a "civilizált" világba. Egészen biztosan visszatérek még ide.

Fényes Lóránd, Namíbia, Isabis Farm, 2013-06-10

Ajánló: Fényes Lóránd galériája és honlapja.

Share  Tetszett a cikk? Oszd meg!

Legfrissebb képeink

12017-10-22
Tud valaki segíteni?
Készítette: bekesi
22017-10-22
Sztereo Tejút
Készítette: kuruczpeter
32017-10-21
NGC 7331 + Stephan's Quintet
Készítette: SebiAti82
2017-10-21
Cygnus - Szolnok belvárosából
Készítette: Szabó Szabolcs Zsolt
2017-10-21
NGC 6946
Készítette: SebiAti82
22017-10-21
SN 2017 eaw - 5 hónappal később
Készítette: SebiAti82